Egy olyan joghézagot zártak végre össze, ami a felhasználók nagy hányadát érinti. El is mondjuk, hogy miben – annyit azonban már elöljáróban elárulhatunk, hogy mostantól még jobb és egyszerűbb lesz PB-gázfelhasználónak lenni.

20/2018-as ITM rendelet – ez önmagában csak a jogászoknak jelent valamit, de ha azt mondjuk, hogy ebben a rendeletben végre szabályozták a PB-gáztartályok elhelyezésére és üzemeltetésére vonatkozó összes kérdéses részt, akkor már érdekesebb, és sokkal többeket érint.

Miről is van szó? Ha a jogszabályváltozás oldaláról nézzük, akkor egy 2016-os szabályozási átalakulás végére került pont 2018-ban. A már említett, 20/2018-as ITM rendelet a Magyar PB-Gázipari Egyesület és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat közös munkájának és kitartásának eredményeképp végre nem csak javasol, hanem megszab – azaz ezek után, aki gáztartály telepítésében gondolkodik, nem kell, hogy vakon tapogatózzon a korrekt, biztonságos és hatóságilag elfogadott megoldás után.

primaenergia-tartaly-telepites.gif

Tehát miért jó a felhasználónak a (megjegyezte a kedves olvasó?) 20/2018-as ITM rendelet. A PB-gáztartály komoly műszaki eszköz, számtalan szempontot figyelembe kell venni a telepítés során, amelyre egy laikus nyilván nem gondol (hiszen nem is gondolhat). Például az előzetes, idő-és pénzigényes helyszíni felmérés helyett a felhasználók mostantól már a jogszabály alapján el tudják dönteni, hogy a kiszemelt hely alkalmas-e tartály elhelyezésére.

primaenergia-tartaly.gif

A korábbi, talán kicsit kétértelmű utasítások helyett most már félreérthetetlenül megjelölésre kerültek a biztonsági távolságok, mélységek, hosszok és tiltások. Sőt, most már a jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a telepített – és minden más hasonló megoldáshoz képest környezetkímélő – PB-tartály időszakos vizsgálata 5 és 10 évente, hogyan történjen. Ez egyébként nem csupán a működési hibák elkerülése, hanem a felhasználó biztonsága miatt is elsődleges fontosságú. Mivel a kevesebb kellemetlenség és a gördülékenyebb megvalósítás sose rossz, ezért mielőtt bármilyen lépést tennénk új vagy meglévő PB-tartályunkkal kapcsolatban, érdemes legalább egyszer átböngésznünk a rendeletet magát, mondjuk egyenesen ide kattintva. Ez hozzásegít minket ahhoz, hogy PB-gáztartályunkat optimálisan használjuk és telepítsük: gazdaságos és környezetkímélő eszközként, ami könnyebbé teszi mindennapjainkat, nem pedig bosszúság forrása.

A bejegyzés trackback címe:

https://pbgazbiztonsag.blog.hu/api/trackback/id/tr6814485996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: jogszabály tartályos PB-gáz pb-gáztartály gáztartály telepítés
süti beállítások módosítása