Szénmonoxid-riasztó mentette meg egy család életét június elején Sopronban. A szakemberek azt állapították meg, hogy a kazán környékén keletkezett a szivárgás. A híradások szinte minden héten beszámolnak hasonló esetről, és nemcsak akkor, amikor a téli szezonban megnövekszik a gázfelhasználás és ritkábban szellőztetünk. Új építésű lakásokban, vagy a nyílászárók cseréje után fokozottan ügyelni kell.

Azért rendkívül veszélyes a szén-monoxid (CO), mert színtelen, szagtalan, így nem érzékeljük. Szervezetre gyakorolt hatásai, vagyis a rosszullét, szédülés, hányinger, fáradtság könnyen összetéveszthetők egyéb betegségek tüneteivel. A balesetek néhány egyszerű és könnyen betartható szabállyal megelőzhetők. A szénmonoxid-riasztók hatékony eszközök lehetnek a védekezésben, de érdemes tájékozódni, milyen minőségű árut válasszunk. Egy meghibásodás ugyanis az életünkbe kerülhet.

A Katasztrófavédelem összefoglalója szerint a szén-monoxid visszaáramlás elsősorban valamely tüzelő berendezés nem megfelelő üzemeltetése miatt fordulhat elő. A balesetek megelőzésének fontos lépése, hogy a tervezéssel, kivitelezéssel és az üzembe helyezéssel megfelelő szakembert bízzunk meg.

A legtöbb tüzelőberendezéshez kémény tartozik. Amennyiben annak járata leszűkül, például behulló tégla, vakolat, madarak, vagy rovarok miatt, úgy az égéstermék egy része, vagy egésze a helyiségbe áramlik vissza. Ha ez bekövetkezik, a lakásban lévő szén-monoxid (CO) koncentrációja drasztikusan megemelkedik.

A fűtési költségek csökkentése miatt napjainkban sokan lecserélik a nyílászárókat. Számolni kell azonban azzal, hogy az új ajtók, ablakok légáteresztő képessége minimális, ezért jelentősen csökken az épületbe bejutó oxigén mennyisége. Ha nincs egyéb mód a levegő pótlására, akkor a tüzelőberendezés gyorsan elhasználja az égéshez a helyiség oxigénjét, és az utánpótlás hiánya miatt a kémény nem képes az égésterméket elszállítani.
Ha minden óvintézkedést megtettünk, de tovább akarjuk növelni a biztonságunkat, akkor használjunk szén-monoxid-érzékelőt. Az érzékelők akkor töltik be funkciójukat, ha megbízható típust szerzünk be, azt a gyártó előírásainak megfelelően telepítjük és használjuk. A szén-monoxid-érzékelők használata jelenleg nem kötelező, de miután életet menthet, mindenképpen ajánlott.

A PrimaNet.hu szakáruházban többféle, megbízható szénmonoxid-riasztó közül választhatnak, hálózatra kapcsolható és elemmel működő szerkezetek egyaránt megtalálhatók. A CO-riasztó készülékek minimum 85 decibeles erősségű hanggal és ezzel párhuzamosan fényhatással figyelmeztetik a lakókat a veszélyre.

 

Gazerzekelok_gazriasztok_gomb.png

A bejegyzés trackback címe:

https://pbgazbiztonsag.blog.hu/api/trackback/id/tr336384293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: CO-riasztó szénmonoxid érzékelő
süti beállítások módosítása