A piaci bevezetés után röviddel kipróbálták a Propán Plusz palackokat a professzionális vágással, lángvágással foglalkozó Totál-Gép Kft.-nél, és úgy döntöttek, semmiképp sem használnának mást a továbbiakban.

A cég szóvivője a Propán Plusz előnyei között említette, hogy tisztán lehet vele dolgozni, sokkal kevesebb oxigént kell adagolni hozzá, mint az acetilénhez, és az utolsó cseppig el lehet fogyasztani a palack tartalmát.

A Propán Plusz palackokat kifejezetten ipari felhasználásra, vágáshoz készítettük. Olyan adalékanyagot tartalmaznak, amellyel gyorsabb, tisztább a vágás, mint a hagyományos palackokkal. A piaci bevezetés 2014 első negyedévében kezdődött, az első visszajelzések már megérkeztek a megrendelőktől. A tapasztalatok igazolják szakembereink előzetes várakozásait, ügyfeleink számos előnyét érzik az innovációnak. 

„Néhány hónappal ezelőtt kaptunk egy e-mailt a Prímagáztól, amelyben felhívták figyelmünket az új, vágáshoz készült Propán Plusz palackokra. Miután cégünk, a Totál-Gép Kft. gépgyártással, lángvágással is foglalkozik, felkeltette érdeklődésünket a leírás és kipróbáltuk az új terméket” – mondta el a Totál-Gép Kft. szóvivője. Németh László hozzáfűzte, a palack kipróbálása után úgy döntöttek, semmi mással nem cserélnék le, így acetilénnel, vagy hagyományos PB-gázzal sem. A cégnél meglehetősen sok a megrendelés, így folyamatosan szükség van a palackokra melyet a Prímagáz extra szolgáltatásként a telephelyre szállít díjmentesen.

„Van egy táblázatunk, amely megmutatja, mennyi oxigént kell adagolni az egyes vágófejekkel végzett munkához. Lényegesen kevesebb ez az érték, mint ha acetilént használnánk, vagy a hagyományos PB-gázt, így gazdaságosan üzemeltetjük a CNC vezérlésű lángvágó gépünket.” – hangoztatta a szóvivő.

Németh László a Propán Plusz palackok előnyei között említette, hogy tisztán, precízen lehet vele dolgozni és valóban jó a hatásfoka. A tárolás nem igényel különösebb odafigyelést, csak annyi figyelmet kell rá fordítani, mint bármelyik palackra, a lényeg, hogy ne legyen éghető anyag a közelében.

propan_plusz_palack_vegleges_nezo_250.jpg

Címkék: Prímagáz Propán Plusz palack

Szénmonoxid-riasztó mentette meg egy család életét június elején Sopronban. A szakemberek azt állapították meg, hogy a kazán környékén keletkezett a szivárgás. A híradások szinte minden héten beszámolnak hasonló esetről, és nemcsak akkor, amikor a téli szezonban megnövekszik a gázfelhasználás és ritkábban szellőztetünk. Új építésű lakásokban, vagy a nyílászárók cseréje után fokozottan ügyelni kell.

Azért rendkívül veszélyes a szén-monoxid (CO), mert színtelen, szagtalan, így nem érzékeljük. Szervezetre gyakorolt hatásai, vagyis a rosszullét, szédülés, hányinger, fáradtság könnyen összetéveszthetők egyéb betegségek tüneteivel. A balesetek néhány egyszerű és könnyen betartható szabállyal megelőzhetők. A szénmonoxid-riasztók hatékony eszközök lehetnek a védekezésben, de érdemes tájékozódni, milyen minőségű árut válasszunk. Egy meghibásodás ugyanis az életünkbe kerülhet.

A Katasztrófavédelem összefoglalója szerint a szén-monoxid visszaáramlás elsősorban valamely tüzelő berendezés nem megfelelő üzemeltetése miatt fordulhat elő. A balesetek megelőzésének fontos lépése, hogy a tervezéssel, kivitelezéssel és az üzembe helyezéssel megfelelő szakembert bízzunk meg.

A legtöbb tüzelőberendezéshez kémény tartozik. Amennyiben annak járata leszűkül, például behulló tégla, vakolat, madarak, vagy rovarok miatt, úgy az égéstermék egy része, vagy egésze a helyiségbe áramlik vissza. Ha ez bekövetkezik, a lakásban lévő szén-monoxid (CO) koncentrációja drasztikusan megemelkedik.

A fűtési költségek csökkentése miatt napjainkban sokan lecserélik a nyílászárókat. Számolni kell azonban azzal, hogy az új ajtók, ablakok légáteresztő képessége minimális, ezért jelentősen csökken az épületbe bejutó oxigén mennyisége. Ha nincs egyéb mód a levegő pótlására, akkor a tüzelőberendezés gyorsan elhasználja az égéshez a helyiség oxigénjét, és az utánpótlás hiánya miatt a kémény nem képes az égésterméket elszállítani.
Ha minden óvintézkedést megtettünk, de tovább akarjuk növelni a biztonságunkat, akkor használjunk szén-monoxid-érzékelőt. Az érzékelők akkor töltik be funkciójukat, ha megbízható típust szerzünk be, azt a gyártó előírásainak megfelelően telepítjük és használjuk. A szén-monoxid-érzékelők használata jelenleg nem kötelező, de miután életet menthet, mindenképpen ajánlott.

A PrimaNet.hu szakáruházban többféle, megbízható szénmonoxid-riasztó közül választhatnak, hálózatra kapcsolható és elemmel működő szerkezetek egyaránt megtalálhatók. A CO-riasztó készülékek minimum 85 decibeles erősségű hanggal és ezzel párhuzamosan fényhatással figyelmeztetik a lakókat a veszélyre.

 

Gazerzekelok_gazriasztok_gomb.png

Címkék: CO-riasztó szénmonoxid érzékelő

A vendéglátás az az ágazat, amelyben a tartályos gáz használatának összes előnye világosan megmutatkozik. Ebben a szegmensben kiemelten fontos az energiaellátás biztonsága, hiszen az esetleges kiesés hatalmas presztízsveszteséget és jelentős bevételkiesést okoz. A PB-gáz felhasználása sokrétű a fűtéstől a vízmelegítésig, de szükség esetén áramot is elő lehet állítani gázüzemű aggregátorral. Olyan vállalkozásoknál is ideális a gáztartály telepítése, amelyek szezonálisan működnek, ugyanis a holtidőben nem kell megfizetni a rendelkezésre állási díjat, mint a földgáz esetében.

A vendéglátó vállalkozók számára az egyik legfontosabb kihívás, hogy elégedett ügyfelek távozzanak tőlük. A komfortérzetet (és a bevételi lehetőségeket) azonban rontja, ha például átmenetileg kimarad a fűtés, vagy a melegvíz-szolgáltatás. A vendég ilyenkor joggal kérhet kártérítést, de a presztízsveszteség talán még ennél is súlyosabb.

hotel3.jpg

A PB gáztartály pontosan igazítható az igényekhez a méret
A tartály telepítése a gázellátás legbiztonságosabb módja, hiszen egyszerre nagy mennyiség tárolható benne, és nem kell a palackok cseréjére figyelni. A tartályok legkisebbike 3 köbméteres, de létezik 5, 25, 40, illetve 63 köbméteres tároló is. Arra is van lehetőség, hogy többet kapcsoljanak össze, így akár nagyobb hotelek, wellness-létesítmények ellátása is hosszú távra garantált. Célszerű alaposan felmérni a várható fogyasztást, hogy a megfelelő méretű tartály pontosan illeszkedjen az igényekhez. Így ugyanis elkerülhető, hogy túl gyakran kelljen utántölteni a tartályt, vagy egyszerre rendelünk és fizetünk ki annyi energiahordozót, amennyi csak nagyon hosszú idő alatt fogy el.

vendeglatas_480px.jpg
A PB gáztartály segítségével áramot is lehet termelni
A vendéglátóhelyek, szállók, hotelek gyakran a lakott területektől távol, erdőben, dombtetőn helyezkednek el, hiszen az emberek egy része a nyüzsgés után nyugalomra vágyik. Ez azt is jelenti, hogy jó eséllyel nincs a közelben földgázhálózat, akkor pedig tartályos gázzal oldható meg az energiaellátás. A PB-gáz felhasználásával sokféle tevékenység végezhető, például lakóépületek, úszómedencék, fedett teniszpályák, közösségi házak fűtése, főzés, vízmelegítés. A tartályos gáz arra is alkalmas, hogy ha áramszünet következne be, akkor gázmeghajtású aggregátorral pótoljuk az áramot, amíg helyreáll a szolgáltatás.

Nem kell feleslegesen készenléti díjat fizetni
Érdemes szót ejteni a szezonálisan működő vendéglátóegységekről, mint például a tóparti, folyóparti kempingek. Ezeknél teljesen fölösleges lenne egész évben fizetni a rendelkezésre állási, készenléti díjat a vezetékes gáz szolgáltatójának, hiszen az év nagyobb részében nem számíthat bevételre az üzemeltető. A tartály itt is tökéletes megoldás, hiszen csak azt kell kifizetni, amit valóban felhasznál a fogyasztó. A tartályok töltésére a Prímagáz szerződést köt az ügyfelekkel. A telefonos ügyfélszolgálaton lehet kérni az utántöltést, amennyiben a felhasználó úgy látja, hogy hamarosan kifogy a készlet, de arra is lehetőség van, hogy a szolgáltató telemetriás eszközt telepítsen a tartályra, amely automatikusan jelzi a fogyást. Ebben az esetben nem is kell számon tartani a készletet, az ügyfélszolgálat jelentkezik, mehet-e a feltöltés.

primagaz_gaztartaly.jpg
Esztétikusan megoldható az elhelyezés
A vendéglátó egységek esetében fontos szempont az esztétikum. Nem lenne szerencsés, ha a tájképet rombolná egy nagy tartály látványa. A Prímagáz szakemberei ezért többféle elhelyezési lehetőséget kínálnak, például a kültéri elhelyezés megoldható a föld felett, de a mélybe ásva is, utóbbi esetben egyáltalán nem látható.

További részletes információk olvashatók a tartályos PB gázról az alábbi weboldalon: http://www.tartalyosgaz.hu/

Kisebb PB gáz fogyasztás (’mini tartályos PB gáz’): Prímagáz palackcsoport
A Prímagáz gondol azokra a fogyasztókra is, akik annyi PB gázt használnak fel, hogy a palackokat túl gyakran kellene cserélniük, de annál kevesebbet, mint hogy érdemes lenne tartályt telepíteniük. Nekik ajánljuk a PrímaComfort konstrukciót, amely palackcsoportos rendszert jelent. A palackcsoporton több palack sorbakötését értjük. A konstrukció nagyobb gázelvételt tesz lehetővé, nagyobb gázmennyiség egyidejű tárolásával. Lehetőség van 50-100 kg PB-gáz tárolására 2 vagy 4 palackos rendszerben. A palackcsoportos rendszerek esetében a palack(ok) cseréje akár PrímaGázfutárral is megoldható.

palackcsoport_480px.jpg

További információk olvashatók a Prímagáz palackcsoportról az alábbi weboldalon: https://www.primagaz.hu/sajtoszoba/Primagaz_palackcsoport

Prímagáz Mobil Tartály PB-gázellátó rendszer
A Prímagáz Mobil Tartály egy olyan előre gyártott berendezés, amelynek telepítéséhez építési jellegű engedélyezési eljárás nem szükséges. A berendezés helyszíni építési munkák nélkül, az üzembe helyezéshez szükséges minden szerelvénnyel, biztonsági elemmel ellátva, a helyszínre szállítás után egyszerű kötőelemek csatlakoztatásával, néhány órán belül üzembe helyezhető.

Mobil_tartaly.jpg
További információk olvashatók a Prímagáz Mobil Tartály PB gázellátó rendszerről az alábbi weboldalon: https://www.primagaz.hu/hirek/Mobil_gaztartaly_a_Primagaztol

A tartályos PB gáz előnyei:
• magas fűtőérték;
• kényelmes;
• biztonságos;
• rövid idő alatt kiépíthető;
• gazdaságos energiaellátás az ország bármely részén;

A tartályos PB gáz felhasználási területei a vendéglátásban:
wellness szállók, erdei szállók, panziók, vendéglők, éttermek, kifőzdék, büfék, kempingek, csárdák, időszakos üzemeltetésű vendéglátó egységek, stb…
• fűtés
• főzés
• melegvíz-ellátás
• esetleg áramellátás

Tartályos PB gáz megoldások:
• 3m3 térfogatú PB gáztartály;
• 5m3 térfogatú PB gáztartály;
• 25m3 térfogatú PB gáztartály;
• 40m3 térfogatú PB gáztartály;
• 63m3 térfogatú PB gáztartály,
• PrímaComfort Mini PB palackcsoport: egy palackcsoportos rendszer (2 db 25 kg-os palack)
• PrímaComfort Midi Mini PB palackcsoport: két palackcsoportos rendszer kézi váltóval (4 db 25 kg-os palack)
• PrímaComfort Maxi Mini PB palackcsoport: két palackcsoportos rendszer automata váltóval (4 db 25 kg-os palack)
• Prímagáz Mobil Tartály PB-gázellátó rendszer

További információkat talál a tartályos PB gáz telepítéséről és elhelyezéséről az alábbi weboldalon: http://www.tartalyosgaz.hu/egyeb/Telepites_es_elhelyezes

Címkék: PB-gáz gáztartály tartályos PB-gáz PB palackcsoport Prímagáz Mobil Tartály PB-gázellátó rendszer

 

Környezetbarát technológia és jelentősen olcsóbb, mint a hagyományos üzemanyagok.

Az autógyárak is építenek gázüzemű autókat.

LPG gázt gyakorlatilag bárhol tankolhatunk, hiszen a kúthálózat országos lefedettsége jó.

Mennyire biztonságos az LPG és mennyire befolyásolja a hatótávot?
LPG multiszelep: törésre záró, hőkioldó, stb...
Gázszivárgás nem lehet autógáz üzemű autóban.

A gázüzem környezetbarát technológia, hiszen az égése során kevesebb szénhidrogén keletkezik.

A mai klasszikus üzemanyag árakkal számolva olcsóbb hajtóanyag.

A beszerelési költség típusonként változik, de számszerűsítve és egy átlag autót alapul véve, 2-300 ezer forint körüli összeggel kell számolni.

A megtérülést könnyen ki lehet számolni, de ha átlagolni szeretnénk, akkor nagyjából 15.000 km alatt megspóroljuk a beszerelés árát.

Mennyivel lesz gyengébb az autó a gáztól és mennyivel eszik többet gázból?
A teljesítmény mérőpadon kimutatható, hogy 1-2% teljesítmény vesztés tapasztalható gázos üzemben.(a klíma levesz a teljesítményből 5-10%-ot).
Tapasztalataink szerint egy autó gázból 10-15%-kal fogyaszt többet, mint benzinből.

A gázrendszerek jelentős fejlődésen mentek keresztül: hajdanán még kézzel kellett kapcsolgatni a benzin és a gáz üzemmód között, ma viszont már mindent megold helyettünk az automatika.

Ha elfogy az autógáz, akkor sem kell pánikba esni: egy hangjelzés keretén belül átvált a rendszer benzin üzemre, amiből az utasok gyakorlatilag nem is vesznek észre semmit.

Nem árt a motornak a gáz. Egy gázzal üzemeltetett motornak az élettartama 1,6-szerese a benzinnel üzemeltetett motornak.

Ha a pótkerék helyén van a tartály, akkor nem csökken a csomagtartó mérete sem.

Ha a gázüzem mellett döntünk, akkor az autót újra kell vizsgáztatni, amihez különféle dokumentációk szükségesek. Természetesen ezeket a papírokat a szervíz a tulajdonos rendelkezésére bocsájtja. Sőt, a Nemzeti Közlekedési Hatóság által feljogosított szakműhelyek a műszaki vizsgát is elvégzik.

Medic-Car Mérnöki Kft. YouTube csatorna - RTL Klub - Autómánia, 2012 . október

További információk az autógázról:


További információk a magyarországi autógázkutakról:
http://www.autogazkutkereso.hu/
(Prímagázzal kapcsolatban álló autógázkutak)


Autógáz kalkulátor:
http://www.primaautogaz.hu/egyeb/cikk/Az_olajcseren_is_sporol_aki_autogazt_hasznal

Címkék: autógáz

A grillezés kedvelőinek széles választékot kínál a PrimaNet webáruház a szezon kezdetén. A Barbecook termékek profik és kezdők igényeit egyaránt kielégítik. Gázgrillek, valamint faszéntüzelésű kerti grillek, grillező eszközök, lávakövek, füstölők, illetve kiegészítők szerepelnek a kínálatban. 

A baráti társaságok, nyaralók örömmel grilleznek tavasztól egészen a hűvösebb őszi napokig. A szabadban sütés élménye összekovácsolja a csapatot, és nagyszerű élménnyel gazdagítja a részvevőket, ráadásul a frissen sült grill ételek íze semmi máshoz nem hasonlítható. A PrimaNet webáruházban most a Barbecook cég grill termékeit ajánljuk a szabadban sütés szerelmeseinek.

A Barbecook grillkészülékeket és eszközöket a belga Saey Home & Garden cég gyártja 1985 óta. A fejlesztések során a biztonságot és a felhasználóbarát újításokat helyezték előtérbe. Ezeket az eszközöket kiemelkedő használhatóság és tartósság jellemzi, amelyek az amatőr grillezők és a profik igényeit egyaránt kielégítik.

Melyiket válasszam: gázgrill vagy faszenes grill?

Örök, és talán eldönthetetlen vita, hogy a faszenes grill, vagy a gázgrill a jobb, vagy előnyösebb. Ebben nem szeretnénk állást foglalni, inkább összegyűjtöttünk néhány megfontolandó szempontot, a vásárlást segítendő.

Gázgrill:

  •         gyorsan beüzemelhető;
  •         hasonlóan működik, mint egy gáztűzhely;
  •         nem kell akkora gyakorlat a használatához, mint a faszenes grilleknél;
  •         széles termékválaszték mérettől és funkcionalitástól függően;
  •         pontosan szabályozható hőfok, akár gázégőnként külön-külön;
  •         hasonlóan füstös íz is produkálható vele, mint a faszenes grillekkel;
  •         precízebben grillezhetők vele az ételek;
  •         nem lesz minden füstös körülötte (ruha, frizura, stb…);
  •         könnyű a tisztántartása;
  •         látványos eleme lehet a kertnek;

Faszenes grill:

  •         népszerű;
  •         általában olcsóbb, mint a gázgrill;
  •         csak jó minőségű faszénnel (parázs) érdemes használni;
  •         nehezebb a begyújtása;
  •         nagyobb gyakorlat kell a használatához;
  •         telt, füstös ízt ad az ételeknek;
  •         praktikusabb nehezebb húsok  (pl.: marha, …) grillezéséhez;
  •         hosszabb időt vesz igénybe a grillezés;
  •         valamivel hangulatosabb a tűz-faszén miatt, mint a gázgrill;
  •         ügyelni kell a balesetveszélyre (pl.: forróbb fém felületek, kipattanó szikra, …);
  •         nehezebb a takarítása;


És hogy még könnyebb legyen a döntés, íme két videó:

BARBECOOK faszenes grill begyújtása és használata:

BARBECOOK gázgrill összeszerelése és használata:

A PrimaNet webáruházban most PB gázzal működő grillkészülékeket, illetve faszénnel működő grillkészülékeket, valamint állványokat, fogókat és egyéb, a grillezéshez elengedhetetlen kiegészítőket kínálunk. Nálunk mindent egy helyen megrendelhet, ami szükséges egy jó grillezéshez – és ezt kedvező áron, valamint rövid határidővel szállítjuk ki. A grillezés kategóriában közel 100 terméket talál áruházunkban.

Ízelítő kínálatunkból:

  1. Barbecook PB üzemű gázgrillek (gázüzemű grillsütők)
  2. Barbecook ajándék nyomásszabályozóval kínált gázgrillek > AKCIÓS!
  3. Barbecook faszenes grillek 
  4. Barbecook grillkocsik 
  5. Barbecook grill lávakő
  6. Barbecook szabadon álló grillezők
  7. Barbecook acél füstölő hordók 
  8. Barbecook ingyenes kiszállítású kerti grillek > AKCIÓS!
  9. Barbecook füstölőforgács
  10. Barbecook grill és füstölőhordó takaróponyva 
  11. Barbecook grillkötény és grillkesztyű
  12. Barbecook pizzasütő kőlap 
  13. Barbecook grilltárcsa 
  14. Barbecook csigás főzőállvány bográcsozáshoz vagy kerti sütögetéshez 
  15. Barbecook Plancha füles sütőlap grillezéshez 
  16. Barbecook ​pattogatott kukorica sütő (grill) 
  17. Barbecook grill zöldségsütő wok
  18. Grill tartozékok (grill fogók, grill villák, grillrácsok, grill ponyvák,  stb…) 
  19. Lávakő grillhez
  20. Party grill, hordozható gázgrill
  21. Háztartási grillsütő 
  22. Mini grill kürtőskalács sütővel 
  23. Shaslik Rotario saslik sütő 
  24. Grillező eszközök
  25. Öntöttvas grill sütőlapok  
  26. Asztali grill
  27. Kerti grill 
  28. Gorenje öntöttvas edények grillezéshez, főzéshez 

 

Aktualis_akciok_gomb.png

Címkék: faszenes grill lávakő party grill Primanet.hu Barbecook gázgrill füstölő hordő mini grill
süti beállítások módosítása