Autógázt saját kezűleg tölteni nem kell félnetek jó lesz

Helyesebben: autógázt saját kezűleg tölteni? Nem kell félnetek, jó lesz! Mert már szabad, sőt, lehet is.

Az év elején orbitális botrány keveredett az USA-ban abból, hogy egyes oregoniak nehezményezték azt a friss rendeletet, miszerint immáron – a személyzet segítsége nélkül – akár ők maguk is megtankolhatják a járműveiket. Hihetetlen, de New Jersey-ben például a mai napig törvény tiltja, hogy az autósok önkezükkel vessenek véget az autó benzinhiányának, vagyis tankoljanak. Oregonban azonban ezt a jogi maradványnak tűnő tiltást januárban feloldották. Valami hasonló történik most nálunk is, a hatályos rendelet most így változott:

10.1.2.3.1. Cseppfolyós gáz töltőállomás kezelését, beleértve a gépjármű, munkagép töltését is, csak kiképzett és szakvizsgával rendelkező személy végezheti, védőfelszerelés használata mellett. A cseppfolyós propán-butángázt (LPG) forgalmazó töltőállomásokon megengedett a gépjárművek cseppfolyós gázzal történő önkiszolgáló tankolása, amennyiben ezek a töltőállomások megfelelnek az erre vonatkozó előírásoknak és erről az engedélyező hatóságtól engedéllyel rendelkeznek.

primaenergia-onkiszolgalo-lpg.png

Azt írtuk, hasonló? Nos, ezalatt nem azt értjük, hogy egyes megyékben tüntetések sorozatával követelnék a saját kezű gáztankolást az autósok, hanem hogy lám; a lehetséges fennakadások elkerülése és a folyamatok gyorsítása érdekében a hatóságok felnőttként kezelik a felhasználókat, és a kezükbe helyezik a döntést (és a töltőpisztolyt). Ráadásul a folyamat nem veszélyesebb, mint bármilyen más tankolás – elég, ha fejben tartunk közben néhány alapvető szabályt.

Mert ha nem figyelünk, akkor elfagy a kezünk

Valójában nem fagy el, de fájdalmat okozhat. Elpárolgása során az LP-gáz térfogata ugyanis kb. 230-szorosára növekedik, és erősen lehűti a környezetét, amiből párolgáskor hőt von el. Ezért érdemes védőkesztyűt viselnünk töltés közben, illetve már jó előre meggyőződni arról, hol van az a nagy, piros gomb, amit ha vészhelyzet esetén megnyomunk, a töltési folyamat azonnal leáll.

primaenergia-lpg.jpg


Nem nyomunk olyat, amit nem kell nyomnunk

A törvény kimondja, hogy az önkiszolgáló kutak létrehozásának feltétele a kiegészítő berendezések felszerelése a gázkutakra - el kell helyezni pl. egy használati utasítást, szükség van új nyomógombra, amelyet a tankolás során végig benyomva kell tartania az autósnak, illetve van egy berendezés is, ami hanggal-fénnyel jelzi a kezelőknek, ha mégis segítségre van szükség.

A használat során figyeljünk oda, hogy a töltőpisztoly szorosan csatlakozzon a betöltőnyíláshoz, és semmiképp se kattintsuk le a reteszoldó, kis, piros kart. A tankolás a zöld gomb megnyomásával indul, majd ugyanezzel ér véget - fontos: a tankolás kb. 5 mp-ig még tovább folyik, kivéve, ha teli a tank. Akkor a folyamat automatikusan leáll.

primaenergia-lpg-toltopisztoly.png

Gyerekjáték tölteni, de azért nem játék

Az LP-gáz a lakosság szénhidrogén-ellátása során keletkező, okosan felhasznált műszaki hulladék, és hulladékot belélegezni (abban élni, aludni, létezni) senki sem akar. Nem is lenne szerencsés: ugyan konkrétan mérgező anyagok nincsenek benne, de a szagosító kemikáliák miatt feltétlenül kerülni érdemes az LPG inhalálását.

És körülbelül ennyi a fontos tudnivaló – nem győzzük hangsúlyozni, hogy fennakadás esetén, illetve ha ódzkodunk a dologtól, a kút személyzetétől azonnal kérhetünk segítséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://pbgazbiztonsag.blog.hu/api/trackback/id/tr8314295699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: önkiszolgáló autógáz lpg önkiszolgáló autógázkút önkiszolgáló LPG töltés LPG biztonságosan