A pébépalackok használata egyáltalán nem veszélyes, mindössze néhány alapvető szabályt kell betartanunk.

Ha a gázpalackok helyes tárolására és használatára figyelmet fordítunk, az energiahordozó használata teljesen veszélytelen. Lássuk csak, melyek a PB-gázpalackok használatával kapcsolatos legfontosabb tudnivalók!

A háztartásokban leggyakrabban 11,5 és 23 kilogrammos töltettömegű PB-palackokat találni, a vonatkozó rendeletek szerint utóbbinál nagyobbat nem is szabad otthon használni! Fontos az is, hogy abban a helyiségben, amelyben a gázzal működő készülék van, egyszerre csak egy palackot tartsunk. Egy lakásban legfeljebb kettő palack lehet úgy, hogy töltettömegük együttesen sem haladhatja meg a 35 kilogrammot.

A tárolás körülményei sem elhanyagolhatóak, ugyanis az Országos Tűzvédelmi Szabályzat a sok-sok rendelkezései között azt is előírja, hogy propán-bután gáz-palackot pincében vagy alagsorban nem lehet tárolni, a tartalékpalackok tárolóhelyének ötméteres körzetében nem lehet terepszintnél mélyebb melléképítmény vagy létesítmény (például pince, kút, csatorna), pincelejáró, pinceablak. Teljesen érthető okokból tilos tárolni lépcsőkön, lépcsőházakban, folyosókon, szűk udvarokban, átjárókban, vagy azok közvetlen környezetében, garázsokban is. Arra is figyelni kell, hogy balesetvédelmi szempontok miatt nehezen megközelíthető, a közlekedést és a mentést akadályozó helyekre se tegyük.

Saját érdekünk, hogy legális forrásból származó, szabályszerűen töltött palackokat vásároljunk. Ha mégis valamilyen oknál fogva tűz keletkezne, a lehető leghamarabb jelezni kell a 112-es segélyhívó számon, hogy gázpalack van a közelben.

Az üres palackot minél előbb vissza kell vinni a cseretelepre, mivel veszélyes hulladéknak minősül, így nem szabad se kidobni, se illegális hulladéklerakóban elhelyezni. Emiatt az üres palackot hosszú távon otthon se tároljuk, inkább adjuk le.

További szabályok, hogy személyszállító gépjárművön kettő, vagy több palackban összesen legfeljebb 33 kg, személyfelvonón 1 darab, legfeljebb 22 kg töltettömegű palack szállítható. Lakóházak tetőterében pedig azért nem lehet PB gázpalackot tárolni és használni, mert a nyári időszakban a hőmérséklet és ezzel a palackban uralkodó nyomás megnövekszik.

A fenti szabályokat minden körülmények között be kell tartani!

A bejegyzés trackback címe:

https://pbgazbiztonsag.blog.hu/api/trackback/id/tr312657171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: Prímagáz PB-gáz PB-gázpalack tartályos PB-gáz Propán Plusz palack Príma Kemping turista palack
süti beállítások módosítása